Quantcast
Channel: BULVÁR // Sweetheart of the Rodeo
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

A gyilkos rendőr szökési kisérlete

0
0

Szökni próbált a gyilkossággal vádolt volt budapesti rendőrtiszt. A férfi a tárgyalóterem második emeleti ablakából ugrott ki. „Az ablak tárva nyitva volt, ahogyan pedig lenéztem, láttam, hogy két szivar liszteszsákokat pakolegy IFÁba. Rögtön tudtam, hogy mit kell tennem” – mondta később a pórul járt férfi, aki szerencsétlenségére nem a zsákok valamelyikére zuhant, hanem egy kutyáját sétáltató 18 éves lányra, aki ijedtében rögtön egy egész flakon gázspray-t fújt a gyanúsított arcába. Ahogyan az már ismeretes, a rendőrt azért tartóztatták le, mert öt másik társával egyetemben azzal vádolják, hogy előre megfontolt szándékkal, brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy egyiptomi fakírt, egy gumirépa segítségével. A gyilkosság hátterében néhány nyugdíjas szanatóriumba szóló jegy állhat – nyilatkozta a BRFK sajtószóvivője.

A bűnelkövetők közvetlenül a végső ítélet előtti, ablakból való kiugrása nem egyedi eset. „Jellemzően szökési kísérlet állhat a háttérben” – nyilatkozta a megkérdezett, nemzetközi szinten is elismert szakértő, Vagdalt György. „Ritkább esetekben azonban állhat más ok is a háttérben, például azonnali, leküzdhetetlen vágy a friss levegőre, vagy pedig az, hogy a a gyanúsított hangokat hall – egy közeledő fagylaltos kocsi hangjait” – mondta a szakértő. Már a múlt hónap folyamán is találkozhattunk egy kísértetiesen hasonló esettel: a 19 éves soproni férfi, akit parkban sétáló idős hölgyek rántott hallal való molesztálásával vádoltak, szintén egy második emeleti ablakból ugrott ki, ő azonban valamivel nagyobb sikerrel járt: egy ponyvatetős ZUK tehergépjármű tetején landolt, majd elszaladt. Sokáig nem örülhetett a sikerének, mert a rendőrök néhány perccel később rajtaütöttek egy közeli peep show-ban, amint használt békatalpakat próbált meg eladni egy ukrán bevándorló prostituáltnak.

Arra a kérdésünkre, hogy van-e vonatkozó jogszabály az ilyen esetek kiszűrésére alkalmas biztonságtechnikai berendezések felszerelésére, Bálna Ivett a BRFK elhárító alosztájának szóvivője annyit felelt, hogy folyamatban van néhány erős igénybevételre tervezett szúnyogháló felszerelése.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Latest Images

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

HANGAD

HANGAD

MAKAKAALAM

MAKAKAALAM

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Vimeo 10.6.2 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.2 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.0 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.0 by Vimeo.com, Inc.

Re:

Re:





Latest Images

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

HANGAD

HANGAD

MAKAKAALAM

MAKAKAALAM

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.0 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.0 by Vimeo.com, Inc.

Re:

Re:

Re:

Re: